Az aqua-aerobik már Magyarországon is ismert mozgásforma. Az aqua sztep e torna legújabb változata, mely nemrég jelent meg az olasz sportközpontokban, de máris nagy érdeklődésnek örvend a hölgyek részéről. Nem véletlen, hiszen a fitneszvilágot színesítő vízi sztep segítségével ugyanolyan eredményeket érhetünk el, mint a tornateremben, anélkül, hogy a szteppelés káros hatásaitól kellene félnünk.
A step pad Amerikából érkezett évekkel ezelőtt, és hamar elterjedt a világ összes tornatermében. A kis lépcsővel végzett edzés elsősorban a test alsó részét dolgoztatja meg: gyors és látványos eredményeket érhetünk el vele a vádli, a combok és a fenék formálásában. Érthető tehát, hogy a sztepórák miért vannak tele főleg olyan nőkkel, akik testük ezen részeit szeretnék feszessé és széppé varázsolni.
Mi történik a vízben?
A medencében "könnyebbek" leszünk: egy körülbelül 100 centiméteres vízben súlyunk a 80 százalékára csökken, így jelentősen kisebb lesz a keringés terhelése is. De ez még nem minden! A víz arra kényszeríti a testet, hogy minden izmunkat megmozgassuk - a has, a hát, a karok ugyanolyan intenzíven dolgoznak, mint a lábak. Kétségkívül nagy előnye a vízi sztepnek, hogy ellentétben szárazföldi változatával alaposan megdolgoztatja a test felső részét is, aminek együtt kell mozognia a test többi részével ahhoz, hogy a folyékony közeg ellenállását le tudjuk győzni.
A step pad Amerikából érkezett évekkel ezelőtt, és hamar elterjedt a világ összes tornatermében. A kis lépcsővel végzett edzés elsősorban a test alsó részét dolgoztatja meg: gyors és látványos eredményeket érhetünk el vele a vádli, a combok és a fenék formálásában. Érthető tehát, hogy a sztepórák miért vannak tele főleg olyan nőkkel, akik testük ezen részeit szeretnék feszessé és széppé varázsolni.Sajnos azonban a sztepnek is megvannak a hátrányai - hosszú távú "földi" gyakorlása során a lábakat olyan erős megterhelés éri, mely vérkeringési zavarokat, sőt sérülést okozhat a bokában, a térdben, a csípőben és nem utolsósorban a gerincben. A víz azonban - mint oly sokszor - ismét segítségünkre van: az aqua sztep lehetővé teszi, hogy továbbra is élvezzük a sztep jótékony hatásait úgy, hogy kizárjuk a sérülés kockázatát.Mi történik a vízben?A medencében "könnyebbek" leszünk: egy körülbelül 120 centiméteres vízben súlyunk a 80 százalékára csökken, így jelentősen kisebb lesz a keringés terhelése is. De ez még nem minden! A víz arra kényszeríti a testet, hogy minden izmunkat megmozgassuk - a has, a hát, a karok ugyanolyan intenzíven dolgoznak, mint a lábak. Kétségkívül nagy előnye a vízi sztepnek, hogy ellentétben szárazföldi változatával alaposan megdolgoztatja a test felső részét is, aminek együtt kell mozognia a test többi részével ahhoz, hogy a folyékony közeg ellenállását le tudjuk győzni.
Az aqua step pad nagyon hasonlít szárazföldi testvéréhez; egyetlen különbség, hogy a lépcsőt, amire föl- és lelépünk, tapadókorongokkal rögzítik a medence aljához, és természetesen olyan anyagokból készül, amit vízbe lehet mártani. A mozgások is hasonlóak a földön végzett stepben megszokottakhoz: fellépésből, lelépésből, térdhúzásból (knee lift), kirúgásból (kick) stb. áll össze a zenére végezhető koreográfia.
És ha még ez sem lenne elég, a víz olyan mozdulatsorok végrehajtását is lehetővé teszi, ami a földön elképzelhetetlen. Ezáltal a vízi sztep nem csupán erősíti a testünket, de remek szórakozás is.
Az aqua fitnesz előnyei:
- a tornagyakorlatok kitűnő hatással vannak a gerinc- és az ízületi problémákra
- a speciális, vízben végzett gyakorlatok révén kitűnő tartásjavító torna is egyben
- mindenki számára könnyen elsajátítható, mégis hatásos mozgásanyagot tartalmaz, így idősek, középkorúak és fiatalok is végezhetik
- minden korosztály számára remek erőnlétet biztosít
- végzéséhez nem szükséges, hogy valaki tudjon úszni
- kitűnően alkalmazható a legyengült szervezetek megerősítésére, a sérülések utáni rehabilitáció céljára
- szárazföldi sportok mellé a legelőnyösebb kiegészítő sportág.
Forrás: http://origo.hu/noilapozo/egeszseg/20021112ujdonsagok.html